Ma délután az egész család kivonult a játszótérre. Lidus békésen aludt a hordozóban, miközben Eszti hol a csúszdán bohóckodott, hol a homokozóban, vagy apja horrorlökéseit kísért horrorsikollyal a hintán. Szemlélődésem közben észrevettem a csúszdától két lépésre egy elhullott baglyot. Próbáltam Béla értésére adni, hogy ott fekszik valami élettelen, de természetesen a radarfülű Eszti mellett képtelenség ilyesmit diszkréten kitárgyalni.
Béla felhívott valakit a Duna Dráva Nemzeti Parknál, hogy mit tanácsolnak, mi legyen a bagollyal. Béla vállalta, hogy később visszajön és eltávolítja a tetemet a játszótérről.
Hazafelé menet bárhogy próbáltunk terelni, Esztit nagyon foglalkoztatta a történet.
-És miért mész vissza?
-Azért kislányom, mert elhozom onnan a baglyot és eltemetem, nehogy más gyerekek hozzányúljanak.
-És miért?
-Mert betegséget kaphatnak tőle. Viszek egy zsákot és abba beleteszem.
-És attól majd jobban lesz?
-Nem, attól nem lesz jobban.
*
Lefekvés előtt még mindig foglalkoztatta. Próbáltam neki leegyszerűsítve elmagyarázni, hogy a bagoly meghalt és ő többet nem jön vissza, felköltözött a mennyországba, stb. Mélyen hallgatott, majd mint aki mindent ért:
-Nézd csak! Apával beleraktuk a mobilomat a fotelba. (ezt a "fotelt" ma a mamáéktól kapta, egy műanyag telefon tartó állvány)
-Klassz, aludjunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése