Színes élővilág

Még mindig barchoba...

Eszti gondolt, én kérdezgetem.
-Van lába?
-Nincs.
-Milyen színű? Kék?
-Igen.
-Piros?
-Igen.
-Sárga?
-Igen.
-Pillangó?
-Nem. Nincsen lába, csak úgy mászkál.
-Akkor nem tudom.
-Fóka.
-Fóka? És kék, meg piros, meg sárga???
-Igen. Én most egy ilyen fókára gondoltam.

A meggyőzés mestere

Eszti jó ideje nem alszik ott anyukámnál, estére mindig sírás közeli állapotba kerül és haza akar jönni.

Vásárolni voltunk az egyik multinál, ahol Eszti meglátott egy játék boltos pultot pénztárgéppel, futószalaggal, bevásárlókosárral, meg minden félével.
-Anya, veszel nekem olyan boltosat?
-Kislányom, hová rakjuk?
-A szobámba.
-Már nem fér el. Ott van a kis konyhád is. Ha több időt töltenél a Maminál, ha nála aludnál, akkor oda vennék és ott elférne. De hát te nem alszol Maminál.
-Igen, mert én nem vogyok ilyen ottalvós. De tudod mit? Jövő héten ott alszom a Maminál.
-Esztikém, ha jövő héten ott alszol a Maminál, esküszöm, veszek neked egy ilyen boltos játékot.
-Okés.
Kis szünet...
-Végül is az Orsiéknak is van ilyen pénztáros játékuk, ott is tudok játszani ilyet.
-Gondolom, már nem is akarsz a Maminál aludni.
-Már nem.
Hamar lebesztélte magát az ottalvásról.

Kifiaborja ez a leány?

Ismerkedünk a barchobával. Találgattunk délután (inkább állatokat) és este is (főleg családtagokat). Esztinek nagyon tetszett. A fürdőkádban ülve is ez ment. Éppen én gondoltam valakire.
-Gondoltam.
-Apa.
-Nem.
-Lida.
-Nem. Kérdezz olyanokat, hogy hol laknak, felnőtt vagy gyerek, van-e kutyájuk, milyen színű a hajuk, van-e gyerekük meg hasonlók.
Kérdezett párat, aztán oda kanyarodtunk, hogy van-e gyereke az illetőknek.
-Nincs. Kutyájuk van.
-Nem tudom. Kire gondoltál?
-Keresztanyuékra.
-De hiszen nekik van gyerekük!
-Ki?
-Hát én!
-De te a mi gyerekünk vagy.
-Nem, az övéké is vagyok. Én vagyok a keresztgyerekük.
És tényleg...

Nem is állat, nem is növény, mi az?

Éppen pakoltunk az udvarról befelé, mikor is a déli napsütésben a teraszon lévő virágokra szállt egy szitakötő. Annyira bátor volt a kis szivárványos, hogy hiába meredtünk rá hárman (Lida meg még sikkangatott is, bár nem tudom ebből a szitakötő mit érzékelhetett), egyre közelebb repült. Végül leszállt Eszti kezére.

Ezen a csodán felbuzdulva Eszti előállt legújabb ötletével.

-Anya! Nekem kell egy állat! Egy szitakötő, vagy madár... vagy egy zsiráf.

-Itt van a Gömbi.

-Nekem a Gömbi nem elég. Kell még valami.

-Itt voltak a csigáid (kb. 10 mászott szana és szét a konyhában, amit az utcán gyűjtött), azokkal se foglalkoztál.

-De a csiga nem is állat.

-Hát mi? Növény?

-Milyen bölény???

A létszám változáshoz nem járultam hozzá.

Kitartó konyhatündér

Kati néninél, a szomszédnál töltötte a lánya és a három lány unokája a hétvégét. Emma a legkisebb, aki még tavaly nyáron összebarátkozott Esztivel. Már alig várták mindketten a találkozást. Szinte az egész hétvégét együtt töltötték, hol Kati néninél, hol nálunk. Hazautazás előtt, vasárnap délelőtt átjött hozzánk Emma egy utolsó fordulóra. Volt itt minden: borotvahabból és ételfestékből kencét csináltam nekik, amivel a fél udvart és magukat is kikenték, Béla unikornis szarvat gyártott, szobát rendeztek be és át, de Emma valahogy mindig csak Eszti kis konyhájával akart játszani, főzőcskézni, fáradhatatlanul kérte Esztit, de neki egyáltalán nem fűlt hozzá foga.
Kitalálta Emma, hogy építsenek házat az unikornisoknak. Béla bevitte a székeket Eszti szobájába, ráterítették a pokrócokat, folyt a bungizás, én közben az ebéddel bíbelődtem a konyhában.
Béla épp egy fordulót teljesített, mikor a csatazaj közben Emma végső reményében még bepróbálkozott:
-Addig főzzünk valamit!
Persze a főzésből nem lett semmi, de azért a csajok jót mulattak, ahogy mi is.

Unikornis lányok

Társas és az illem

Eszti megfűzte az apját, hogy esti lefekvés előtt még játszanak egyet a hercegnős társasjátékával. Mikor Lida elaludt, mentem Bélát leváltani, átvettem a bábúját és folytattam helyette a megkezdett fordulót. A játék lényege, hogy össze kell szedni a hercegnős tallérokat, mindegyikből 1-1 darabot, de csak pontos dobással ér felvenni azokat. Eszti veszettül csalt. Többször rászóltam, mikor is a végkifejletben teljesen más lépésszámnál rálépett egy tallérra, megfordította, majd mikor látta, hogy neki már van olyan, kicserélte egy másikra és elvette.
-Hééééé, te csalsz!
Sompolygás...
-Tedd csak vissza!
-Ezt már nem illik visszatenni. - mosolygott ártatlanul.
Feladtam a játékot. Inkább meséltem.

Házi olimpia

Szóval az úgy volt, hogy gondoltam, szegény gyereknek legyen már fogalma az olimpiáról, néztük a neten egy kicsit az élő közvetítést. Azért a neten, mert olyan viharvert tévénk van, hogy még távirányító sincs hozzá, ennek okán nem tudjuk behangolni sem, M4 meg sehol. Múltkor a szomszéd kislány is megkérdezte, hogy miért van nekünk ilyen miniatűr tévénk. Mondtam, mi nem igazán nézünk tévét, akkor meg minek nagyobb, szebb, jobb?

Esztinek tetszett az olimpia, azonnal magával ragadta az uszoda varázsa és Hosszú Katinka lénye, mikor a 400 vegyesben aranyért úszott.

*

Lida talált egy szarvasbogarat a teraszon. Piszkálgatni kezdte, sikongatott közben. Egyszer csak fogta és hátára fordította szegény jószágot, aki kétségbeesetten kapálózott, próbált visszabillenni, de a nagy csápolásban csak megindult háton csúszva, ami egyből megihelette Esztit:
-Nézd! Ő is pont úgy evez, mint a Hosszú Katinka!
Így lett nekünk egy saját olimpikonunk.

Kis kárörvendő

Béla pakol az asztalra vacsorához. A füstölt áru között Eszti észreveszi a csípős paprikát.
-Ez a csípős paprika?
-Hát ez még apának is nagyon csípős.
-Megkóstolod és megnézhetem az arcodat?

Mizé?

Eszti ugrabugrál.
-Most úgy ugrottam, mint a Kanga.
-Ki az a Kanga?
-Hát az az ugró kis izé.